Blog

Jogszabálymódosítás: üdülőre is felhasználható lesz a lakástakarék

2024-09-11
Az éjszaka megjelent jogszabálytervezet alapján számos könnyítés életbe léphet a lakás-előtakarékossági szerződésekkel kapcsolatban. A tervezett változás több mindent érint, a Bankmonitor szakértői összeszedték a fontosabb pontokat.

Egy éjszaka megjelent jogszabálytervezet értelmében módosítanának több a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvényt. Többek között a lakástakarék-pénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény is módosulna. Három lényeges változás jöhet a lakástakarékoknál.
 

1. Üdülő is elfogadható lehet lakáscélként
 

Jelenleg gyakorlatilag a Lakástakarék összegéből telek vásárlása, illetve, lakás, családi ház, vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építése, felújítása, bővítése, korszerűsítése finanszírozható meg. A jövőben az elfogadható célok közé bekerül az üdülő vásárlása, építése, korszerűsítése, felújítása és bővítése is.
 

Ezzel a lépéssel a lakástakarékok felhasználása könnyebbé válik, kevesebben veszíthetik el az állami támogatást.
 

Az állami támogatással, 2018. ősze előtt kötött lakás-előtakarékossági szerződések esetén a lakáscélt igazolni is kell, az azóta kötött, állami támogatás nélküli szerződéseknél elégséges nyilatkozni a felhasználásról.
 

2. Könnyebb lehet felvenni az ltp mellé járó lakáskölcsönt az új szerződéseknél
 

Az ltp egy jó megtakarítási lehetőség, ami mellé akár kedvezményes kölcsönt is fel lehet venni. A hitel igényléséhez a jogszabály alapján az alábbi szabályokat kell jelenleg teljesíteni:
 

Lakáskölcsönt csak kiutalt szerződésre és akkor nyújthat a lakástakarékpénztár, ha a megtakarítási idő elérte a módozat szerinti minimális megtakarítási időt, de legalább a 4 évet és a szerződéses összeg lakáscélú felhasználásra kerül.


A tervezet értelmében az új, állami támogatás nélküli szerződéseknél nem kell feltétlenül kivárni a 4 évet, a pénztár akár rövidebb minimális megtakarítási idő meghatározásával is nyújthat kölcsönt. Nem tudni még, hogy fognak-e élni a pénztárak ezzel a könnyítéssel, de a tervezet megadná erre a lehetőséget.
 

Bővülhet a szerződők köre
 

A tervezet alapján a jövőben alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy és helyi önkormányzat is köthetne lakás-előtakarékossági szerződést, ahol a kedvezményezett a velük munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes személy lehetne.

A tervezett alapján a változások a kihirdetést követő 8. munkanapon lépnének hatályba. Ezen intézkedéssel mind az állami támogatással kötött, mind az új, támogatás nélküli ltp szerződések felhasználása könnyebbé válna.
(forrás: bankmonitor.hu)

Pénzügyi Tanácsadónk kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, akár munkaidőn kívüli ügyintézést és szerződéskötést biztosít ügyfeleinknek.

 

Jogszabálymódosítás: üdülőre is felhasználható lesz a lakástakarék

2024-09-11

Ingatlanbefektetés: Milyen opciók közül választhatsz?

2024-09-06

Rekordot döntött júliusban a lakossági hitelezés

2024-09-03

Babaváró feltételek: házasságkötés gyorsan? Lehetséges ez?

2024-08-15

Csökentette a lakáshitelkamatait az OTP Bank

2024-08-09

Megjelent a tervezet: könnyebben kaphatunk Babavárót, CSOK Pluszt

2024-08-06

Mennyi a törlesztője augusztusban 20 millió Ft lakáshitelnek?

2024-08-02

Ősz elején módosíthatja a kormány a lakástámogatásokat

2024-08-01

Lakásvásárlók figyelem, megemelkedtek a földhivatali díjak

2024-07-31

Most vagy inkább később vegyek ingatlant? Mi várható a piacokon?

2024-07-30

Lakásvásárlás egyedülállóként, gyermek nélkül – Lehetetlen küldetés?

2024-07-22

Drágulnak a lakáshitelek, itt a kamatplafon vége – az OTP már lépett

2024-07-20

2024 első félévben több lakáshitelt vett fel a lakosság, mint 2023-ban egész évben

2024-07-19

Nyerő helyzetben van, aki most venne lakást. Tippek vevőknek és eladóknak!

2024-07-18

Történelmi csúcs: a CSOK Plusz húzza a lakáspiacot?

2024-07-17

Meghosszabbítják a gyermekvállalás határidejét a Babavárónál!

2024-07-08

Emelkednek a földhivatali ügyintézés díjai

2024-06-29

Mekkora hozamot lehet elérni a lakáskiadással? Lássuk a számokat!

2024-05-22

Novembertől életbe lépnek az új energiatanúsítvány szabályok – mutatjuk, mi változik

2023-10-31

Lakáshitel kamatplafon bevezetésére kérik a bankokat. Milyen hatása lehet ennek?

2023-10-04

Хотите продать недвижимость, или хотите купить?
Дайте нам свои данные и мы поможем Вам!