Blog

Lakáshitel kamatplafon bevezetésére kérik a bankokat. Milyen hatása lehet ennek?

2023-10-04
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium önkéntes kamatstop bevezetésére kéri a bankokat, legalábbis ez szerepel a minisztérium által kiadott közleményben. De mely hitelekre lehet érvényes a kamatplafon és milyen hatása lehet ennek a lépésnek? A Bankmonitor szakértői ennek jártak utána.

A hazai hitelezés újraindítása elengedhetetlen a gazdaság élénkítéséhez, márpedig ez közös célja a kormánynak és a bankoknak. A Gazdaságfejlesztési minisztérium közleménye alapján a cél megvalósítását egy önkéntes kamatplafonnal.
 

Ez azt jelenti, hogy a bankok nem nyújtanának magasabb kamaton, THM értéken kölcsönt a vállaltnál. Ez egyelőre csak egy javaslat, de mindenképpen érdemes részletesebben foglalkozni vele.
 

Mely hitelekre lenne érvényes az önkéntes kamatplafon?
 

A közleményben két hiteltípus szerepel:

  • A lakáshitelek maximális THM értéke 8,5 százalék lehetne.
     
  • Míg a vállalkozói forgóeszközhitelek kamata nem haladhatná meg a 12 százalékot.

Vagyis nem érintené az összes hiteltípust az új kérés, például a személyi kölcsönök kamata továbbra is szabadon változhatna.
 

Mit ajánl a minisztérium a bankok vállalásáért cserébe?Megkezdődhetne a kamatstop kivezetése, amennyiben a jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökkenne. A vállalkozói kamatstop ténylegesen megszűnhet, emellett a lakossági kamatstop felülvizsgálata is megkezdődhet. Jó eséllyel ez első lépésben egy átalakítást jelenthetne. Azt ki kell hangsúlyozni, hogy a jelenleg érvényben lévő rendelet alapján a kamatstop év végével lejárna, ez a bejelentés kilátásba helyezi ezen határidő átalakítását.
 

Emellett a minisztérium támogatná a pénzügyi digitalizáció további térnyeréséhez szükséges szabályozási törekvéseket.
 

Az önkéntes kamatplafon már az október 9-től aláírt hitelszerződésekre érvényes lehet.
 

Milyen hatása lehet a hitelpiacra ennek a lépésnek?
 

A két kamatplafont érdemes külön megvizsgálni, hiszen a vállalkozói hitelek és a lakáshitelek piaca más helyzetben van, a meghatározott plafon is teljes más szinten van.
 

Van jelenleg is lakáshitel 8,5 százalékos THM alatt
 

Már jelenleg is találkozhatunk olyan piaci kamatozású lakáshitellel, amelynek a teljes hiteldíj mutatója 8,5% alatt van. Ehhez azonban komoly jövedelem szükséges. A legolcsóbb lakáshitel 7,88 százalékos THM mellett már elérhető a Bankmonitor jelzáloghitel összehasonlító kalkulátora szerint. (30 millió forint hitelösszeg, 20 éves futamidő és 1 millió forint jövedelem beállítása mellett.) Jelenleg végig fix kamatozás mellett egy bank, míg egy évtizeden át fix kamat esetén két bank ajánlata is kedvezőbb a tervezett plafonnál.
 

Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező, kisebb hitelösszeget igénylő ügyfelek azonban jelenleg nem kaphatnak a tervezett kamatplafonnál kedvezőbb feltételekkel kölcsönt: 10 millió forint hitelösszeg, 20 éves futamidő és 300 ezer forint jövedelem esetén a Bankmonitor kalkulátora szerint a legkedvezőbb ajánlat THM értéke jelenleg 9,10%.


Ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb jövedelmű ügyfelek számára jelenthet sokat ez a döntés, hiszen nekik érdemben csökkenhet a kamat és ezáltal a törlesztőrészlet is.
 

A vállalkozóknál még mindig a Széchenyi Kártya lesz a nyerő
 

A vállalkozóknál nem feledkezhetünk meg a támogatott hitelekről, a Széchenyi Kártya keretében különböző célokra fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak a cégek forrást. Ennél a tervezett 12 százalékos kamatplafon magasabb.
 

A piaci vállalkozói hiteleknél azonban más a helyzet, ott jellemzően a kamat a BUBOR-hoz (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) van kötve, azt növeli meg a pénzintézet egy fix kamatfelárral. Jellemzően egy, vagy három havi kamatozásúak ezek a hitelek, emiatt az ennek megfelelő futamidejű BUBOR az irányadó. Márpedig az egyhavi BUBOR értéke október 2-án 12,92 százalék, míg a mutató három hónapos változatának értéke 12,24 százalék volt. Erre jönne még rá a felár, ami átlagosan 3-4% lehet.
 

Vagyis a kamatplafon a piaci kamatozású vállalkozói kölcsönöknél érdemi kamatcsökkenést eredményezhetne, az új hitelek kamat 4-5 százalékkal mérséklődhet. Viszont ezen ügyfélkörnél még mindig a támogatott kölcsönök lesznek a legkedvezőbbek.
 

Potenciálisan lehet negatív hatása is a lépésnek
 

Alapvetően az alacsonyabb kamat valóban vonzóbbá teheti a kölcsönöket: a lakáshitel iránt érdeklődők egy része valóban a magasabb kamat miatt halasztja el a hiteligénylést. Az önkéntes kamatstop felpörgetheti a keresletet a hitelek iránt.
 

Van azonban az éremnek egy másik oldala is, a bankok ugyanis jelenleg a kevésbé jó, kockázatosabb ügyfeleket csak magasabb kamat mellett lennének hajlandók meghitelezni. Ha a kamat nem emelkedhet egy bizonyos szint fölé, akkor ez eredményezheti azt is, hogy a kockázatosabb ügyfélkört a bankok nem fogják meghitelezni, gyakorlatilag a bírálat elutasítással záródna.
 

Sajnos egy ehhez hasonló eredményt már láthattunk a múltban is: a COVID kezdetén bevezetett személyi kölcsön THM plafon ideje alatt a felvett hitelvolumen nagyon alacsony volt annak ellenére, hogy a kölcsönök olcsók voltak. Ennek természetesen lehetett más oka is, például a pandémia miatti bizonytalanság. Ettől függetlenül ez lehet egy intő jel is: egy mesterségesen lent tartott kamatszint nem vezet feltétlenül a hitelvolumen növekedéséhez.

(forrás: bankmonitor.hu)

Jogszabálymódosítás: üdülőre is felhasználható lesz a lakástakarék

2024-09-11

Ingatlanbefektetés: Milyen opciók közül választhatsz?

2024-09-06

Rekordot döntött júliusban a lakossági hitelezés

2024-09-03

Babaváró feltételek: házasságkötés gyorsan? Lehetséges ez?

2024-08-15

Csökentette a lakáshitelkamatait az OTP Bank

2024-08-09

Megjelent a tervezet: könnyebben kaphatunk Babavárót, CSOK Pluszt

2024-08-06

Mennyi a törlesztője augusztusban 20 millió Ft lakáshitelnek?

2024-08-02

Ősz elején módosíthatja a kormány a lakástámogatásokat

2024-08-01

Lakásvásárlók figyelem, megemelkedtek a földhivatali díjak

2024-07-31

Most vagy inkább később vegyek ingatlant? Mi várható a piacokon?

2024-07-30

Lakásvásárlás egyedülállóként, gyermek nélkül – Lehetetlen küldetés?

2024-07-22

Drágulnak a lakáshitelek, itt a kamatplafon vége – az OTP már lépett

2024-07-20

2024 első félévben több lakáshitelt vett fel a lakosság, mint 2023-ban egész évben

2024-07-19

Nyerő helyzetben van, aki most venne lakást. Tippek vevőknek és eladóknak!

2024-07-18

Történelmi csúcs: a CSOK Plusz húzza a lakáspiacot?

2024-07-17

Meghosszabbítják a gyermekvállalás határidejét a Babavárónál!

2024-07-08

Emelkednek a földhivatali ügyintézés díjai

2024-06-29

Mekkora hozamot lehet elérni a lakáskiadással? Lássuk a számokat!

2024-05-22

Novembertől életbe lépnek az új energiatanúsítvány szabályok – mutatjuk, mi változik

2023-10-31

Lakáshitel kamatplafon bevezetésére kérik a bankokat. Milyen hatása lehet ennek?

2023-10-04

Eladó ingatlana van,
vagy épp ingatlant keres?
Adja meg adatait és segítünk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése